Szülővárosom Debrecen, életem első 30 évét ott éltem le, így mai napig közel áll a szívemhez. Érdekes, hogy a vasútállomás szomorú történetéről nagyon sokáig nem is tudtam. Véletlenül bukkantam rá egy régi fotóra, és csodálkoztam rá, hogy milyen fenséges indóháza is volt a városnak a mostani szocialista épület előtt. Kutatásom során vált a cívisváros állomásépülete számomra egyrészt a dicsőséges és kevésbé fényes történelmi pillanatok jelképévé.
Az első debreceni vasútállomás
Az ország második vasútvonala 1857-ben érte el az akkor 27 000 lelket számláló Debrecent. Megépítése bizonyos fokú városrendezést kívánt meg, egyes utcákat átalakítottak, néhány útban lévő házat kisajátítottak, lebontottak.
A következő képeken látható, hogyan is nézett ki a pályaudvar azokban az időkben. Az indóház romantikus stílusban épült Neugebauer József és Storch Gyula vezetésével.
Az "Uj Pályaudvar"
1893-ra a gyors gazdasági fejlődésnek köszönhetően felmerült az igény a pályaudvar bővítésére. A meglévő állomásépület nem volt képes fenntartani a növekvő számú forgalmat, mindez jelezte, hogy Debrecen virágzó város volt, melynek a jelentősége folyamatosan nőtt.
Szerencsére sok fotó és színes képeslap maradt fent, mely megörökítette a 19. és 20. század virágzó korszakának pillanatait, köztük az "Uj Pályaudvart" is.
Az új indóházat Pfaff Ferenc műegyetemi tanár, a MÁV főépítésze tervezte, a kivitelezést Berger Jenő, Tóth István helyi építészek és Balogh Mihály nyugalmazott városi főmérnök irányította. Az átadásra 1902-ben került sor. Bejárata a hatalmas üveg felülettel kiemelkedő építészeti megoldásnak számított akkoriban.
Figyelemreméltó, ahogyan a régen élt cívisek gondoskodtak az indóház előtti parkról, melynek 1863-tól 1927-ig Népkert volt a neve. Aki akkoriban Debrecenbe érkezett, minden bizonnyal egy pozitív, felfrissítő első benyomást kapott a településről.
Az eddigi fotókon a pályaudvar épületét a belváros felől tekinthetjük meg, a következő képeken megismerhetjük a vasúti forgalom felőli oldalt is, a vágányokat, korabeli vonatokat.
A második világháború idején
Sajnos nem túl sok idő adatott meg ennek a szép háznak. A második világháború során a rengeteg áldozat mellett sok kivételes épület is megszűnt létezni, sokszor köszönhetően a légitámadásoknak.
Debrecent a szövetségesek több alkalommal is bombázták. Az első akció 1944. június 2-án történt. Kevesen tudják, hogy ez a légitámadás követelte a legtöbb áldozatot, mely Magyarországot érte. 130 db B-17-es bombázó és 64 db P-51-es Mustang vadászgép tört rá a lakosságra. A civil védelem reggel 08:45-kor beindította a szirénákat, 08:55-kor már a bombázók elérték a várost, 09:05-kor pedig a bombák becsapódtak az utcákon.
Megközelítőleg 1200 ember veszítette életét, 700-an megsérültek és 4518-an lettek hajléktalanok csupán néhány óra leforgása alatt. Az áldozatok között rengeteg 14 éven aluli gyermek volt, mivel a bombázás a nyári vakáció ideje alatt történt.
A viszonylag nagy számú áldozat a nem túl hatékony légvédelem és a nem megfelelő számú és minőségű óvóhely rovására volt írható. Az egyik föld alatti bunker az állomás közelében egy bombatalálat következtében be is szakadt, embereket temetve maga alá.
A bombázások fő célpontjai a város déli, keleti és északi területei voltak, mindez 83 utcát és teret foglalt magában. A vasútállomás és a környező ipari terület, többek között a vagongyár, melyet 128 bombatalálat ért 28 civil áldozattal, stratégiai célpontok voltak. Még a kórházi vonatot sem kímélték: ott 56 embert ölt meg a támadás. Az indóház súlyosan megsérült, amint az a következő képeken is látható.
A szocializmus korától napjainkig
A második világháború végével és a szovjet hatalomátvétellel a súlyosan sérült épületre nem vártak szebb napok. 1959-ig még állt az épület, de felújítani már nem szándékozott a város.
A város döntése értelmében új állomásépületet húztak fel közvetlenül a régi előtt, majd azt lebontották. Az új, szocialista szellemű Nagyállomás elődje csupán bő fél évszázadig létezett.
Az új épület tervezője Kelemen László, a kupola Sajó István nevéhez fűződik. Az állomás előtti park elvesztette frissességét, betontérré alakult át, alig maradtak zöld növények, fák. Létrejött a Petőfi tér a háborúban elpusztult utcák helyén. A vasútállomás belseje szerintem nyomasztó, sosem szerettem ott tartózkodni.
Talán most, majdnem három évtizeddel a rendszerváltás után, amikor a retro újra divat, különleges hangulata nem mindennapi értéket képvisel. A jelenlegi formája pedig szinte biztosra vehetjük, hogy nem marad fenn, mivel tervek készültek a pályaudvar modernizálása, átalakítása érdekében. Mindenképp több zöld területre, környezetvédő megoldásokat szeretnék, meglátjuk, mi valósul meg belőle.
Ha kíváncsi vagy, milyen volt Debrecen 100 éve, kattints a videóra. Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és iratkozz fel a blog YouTube csatornájára!
Kapcsolódó: Magyar pályaudvarok egykor és most
Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess az Instagramon is!
A képek forrása (fentről lefelé):
1. http://oroksegfigyelo.blog.hu/2013/10/04/amikor_az_epitesz_nyilvanit_vedette, Bakó Irén gyűjtése
2-4., 6. 10. http://www.kitervezte.hu/epuletek/kozlekedes/debreceni-nagyallomas-debrecen
5. http://debrecen.network.hu/kepek/nevezetessegek/regi_vasutallomas
7. http://vasutallomasok.hu/allomas.php?az=debr
8. http://hbml.archivportal.hu/id-1266-kepeslapok_regi_debrecenrol.html
9. http://hg.hu/cikkek/varos/9530-a-mav-epiteszet-bekebeli-fenykora
11. http://debrecenikepeslapok.blogspot.hu/2016/05/volt-egyszer-egy-nagyallomas.html
12-13., 15-16., http://www.erdekesvilag.hu/70-eve-bombaztak-le-debrecent/
14., 17. http://hbml.archivportal.hu/id-1508-debrecen_elso_bombazasa_1944_junius_2.html
18. http://iho.hu/hir/szazhusz-eve-a-hortobagyon-at
19-21. Fortepan