A Laxenburgi Kastélypark - a Habsburgok játszótere
2018. május 17. írta: KMJudit

A Laxenburgi Kastélypark - a Habsburgok játszótere

Bécstől mintegy 10 km-re található a Laxenburgi Kastélypark, mely minden évszakban más arcát mutatja.  A park a Habsburgok szórakozását, pihenését szolgálta. Többek között itt töltötte Sissi és Ferenc József a mézesheteiket. 

A hatalmas park 280 hektárnyi területen fekszik, a birtokon három kastély és számos műemlék található. A parkot hidakkal tűzdelt patak szeli át, északi részében pedig egy csónakázótó vonzza a kikapcsolódni vágyókat. A tó közepén egy szigeten fekszik a neogótikus Franzensburg.

A kastélypark története

A Habsburgok 1306-ban tettek szert a birtokra. A középkori jellegű Régi Kastély (Altes Schloss), mely a család legrégebbi kastélyának számít, eredetileg egy 14. századi vár helyére épült, melyet vizesárok vett körül. Ezt alakították át először vadászkastéllyá.

III. Albert (1349-1395) herceg számára Lachsendorf - ahogy akkoriban Laxenburgot nevezték - Bécsnél is nagyobb jelentőséggel bírt. 1485-ben Mátyás király elfoglalta és 1490-ig az ő fennhatósága alatt állt. A későbbi évszázadokban kedvelt vadászbirtok volt, ennek megfelelően telepítettek be állatokat, és alakították a területet.

18. századi rézkarc a Régi Kastély látképével:

g_d_heumann_nach_salomon_kleiner_ansicht_des_alten_schlosses_in_laxenburg_radierung_18_jahrhundert_original_forras_die_welt_der_habsburger_mini.jpg

Kép: G. D. Heumann nach Solomon: Kleiner Ansicht des alten Schlosses in Laxenburg. Forrás: Die Welt der Habsburger

 

I. Lipót (1640-1705) uralkodásától kezdve a Habsburg udvar évente látogatta a kastélyparkot, és a vadászat mellett a kulturális események is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak. Némelyik színielőadáson maga a császár is fellépett.

A kastélypark fénykorát természetesen Mária Terézia (1717-1780) uralkodása alatt élte, ő építtette meg az Új Kastélyt, a Blauer Hofot, mivel a Régi Kastély kicsinek bizonyult az egyre növekvő családja számára. Ebben az időszakban került sor a vízszabályozásra is, tervek készültek vízesések, szökőkutak kialakítására.

A tó és a szigeten álló Franzensburg felépítése II. Ferenc (1768-1835) nevéhez fűződik, akinek ez volt a kedvenc helye. Unokája, I. Ferenc József (1830-1916) és testvérei gyerekkorukban rengeteg időt töltöttek itt. Ferenc József felesége, Sisi itt hozta világra lányukat, Gizellát és a tragikus sorsú Rudolf trónörököst.

A Franzensburg évszázados ábrázolásokon:

laxenburg-franzensburgschlosshof-kat-laxenburg_forras_oldthing_mini.jpg

Forrás: Oldthing

bildarchivaustria_at_mini.jpg

Forrás: Bildarchiv Austria

Az első világháború után a birtok bekerült a háború károsultjainak alapjába. 1955-re a kastélypark lepusztult, 1962-től indult be a renoválás. 

 

A kastélypark napjainkban

 

A tágas Schlossplatz a városházával (Rathaus) és a plébániatemplommal:

p1010327_mini.JPG

A Blauer Hof a 18. század közepén épült Nicolò Pacassi tervei alapján, a városházával és a  plébániatemplommal szemben a Schlossplatzra néz, hátulja és az oldalszárnyai benyúlnak a parkba. 

p1010329_mini.JPG

p1010084_mini.JPG

Belépve a parkba egy tágas tér fogad minket. Kutyabarát hely, a kedvenceket be lehet vinni, de csak pórázon. Ezzel a látogatók élnek is, rengeteg a kutyus.

p1010290_mini.JPG

 A visszafogott stílusú Régi Kastély a bejárattól jobbra fogad minket.

p1010111_mini.JPG

p1010273_mini.JPG

A középkori eredetű épület oldalán két festett napóra is található:

p1010275_mini.JPG

p1010285_mini.JPG

A belső udvarból megközelíthető a kastélykápolna, mely Laxenburg legrégebbi vallási épülete (1332-ben említik először).

p1010286_mini.JPG

A Franzensburg neogótikus stílusban épült. Két irányból is megközelíthető, komppal (fizetős) vagy gyalog a sziget másik oldalán egy hídon keresztül.

p1010157_mini.JPG

p1010158_mini.JPG

p1010182_mini.JPG

p1010173_mini.JPG

 A várba külön belépő fizetendő, idegenvezetéssel megtekinthető.

p1010243_mini.JPG

A Franzensburghoz vezető kőhíd:

p1010253_mini.JPG

Romantikus bástyái, tornyai:

p1010256_mini.JPG

p1010257_mini.JPG

p1010259_mini.JPG

p1010262_mini.JPG

p1010263_mini.JPG

p1010266_mini.JPG

Oroszlános híd a patak felett:

p1010270_mini.JPG

 Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess az Instagramon is!

 

 Fotók: Múltidéző Építészet

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr7813945134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása