A magyar szecesszió határon túli gyöngyszemei - Szabadka - 2. rész
2018. június 20. írta: KMJudit

A magyar szecesszió határon túli gyöngyszemei - Szabadka - 2. rész

Egy korábbi bejegyzésben megtekintettünk néhány tetszetős szecessziós épületet Szabadkán, melyek a magyar, nemzeti szecesszió jegyében készültek. Ígértem, hogy bemutatok még néhány hasonló épületet egy következő részben. Ezek az alkotások már nem a nemzeti, hanem főképp a bécsi, illetve müncheni és darmstadti szecesszió vonalát követik, melyre kevésbé jellemzőek a népművészeti motívumok, ehelyett a geometriai formák dominálnak (kivéve a bejegyzésben szereplő utolsó épületet). Ennek ellenére szemet gyönyörködtető alkotásokról van szó. Lássuk őket!

 

1. Dömötör Miksa palotája

 

A Zsinagóga tér 3. szám alatt található palotát Dr. Dömötör Miksa megbízásából építették a Vágó testvérek 1906-ban, nevezetesen Vágó László (1875–1933) és József (1877–1947) budapesti építész testvérpár. Az épület a bécsi geometrikus szecesszió vonalát képviseli, mely Szabadkán az elsők között épült, és a későbbiekben mintául szolgált más megbízók és helyi mesterek számára. A tehetősebbek, akik otthonuk stílusával is ki akartak tűnni, igyekeztek nem helyi, gyakran budapesti tervezőket felkérni. Így tett a szabadkai orvos is. 

szecesszio_szegedvaros_hu_2.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

A palota megrendelője, Dömötör Miksa a város neves orvosa és értelmiségije volt. Az egész család jelentős szerepet töltött be Szabadka életében, nemcsak az egészségügyben, hanem az újságírás és a művészet területén is. A ház bejáratától jobbra két üzlet kapott helyet, hátul pedig nyomdát nyitottak. Balra alakították ki az orvos ötszobás luxuslakását és rendelőjét. A kényelem és a funkcionalitás összhangja figyelhető meg az egész épületben. Dömötör Miksa 1914-ig élvezte pazar otthonát, mivel abban az évben elhagyta Szabadkát.

szecesszio_szegedvaros_hu1_1.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

Az emeleten bérlakásokat alakítottak ki, a pincében volt a házmester lakása egyéb raktárakkal. A Minerva nyomda hat évtizeden át működött az épületben 2008-ig. Ugyanabban az évben a palotát felújították, és itt nyílt meg a szabadkai Városi Múzeum. Az épületen megfigyelhető a Vágó testvérek kézjegye, minden alkotásukon megtalálható a madármotívum, mely többek között a kovácsoltvas erkélykorlátokon is jelen van.

szecesszio_szegedvaros_hu2.jpgKép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

 

2. Arany Bárány Szálloda

 

Az egykori Arany Bárány szálloda - ma inkább a JNA (Jugoszláv Néphadsereg) épületekét emlegetik - a Korzó 3. szám alatt található. 1857-ben épült, a földszinten termek és átrium volt, később az emeleten szállodai szobák kerültek kialakításra. 

heritage-su_org_rs_jpg3.jpg

Kép: heritage-su.org.rs

szecesszio_szegedvaros_hu_4.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

Az eredeti palota tervezője ismeretlen. A Lichtnecker András tulajdonában lévő épület első nagyobb átalakítása 1886-ban volt, amikor Koczka Géza szabadkai építész tervei alapján eklektikus stílusú emelet épült a földszintes fogadó fölé. Akkoriban a város egyik legkedveltebb vendéglátóhelye volt. 

heritage-su_org_rs.jpg

 Kép: heritage-su.org.rs

heritage-su_org_rs2.jpg

Kép: heritage-su.org.rs

XIX. századi homlokzatát és a belső tereket Macskovics Titusz helyi építész alakította át a müncheni szecesszió (Jugendstil) jegyében 1904-ben. Új külsőjével kitűnt a többi épület közül, hiszen ez a stílusirányzat még szokatlan volt a városban. 1985-ben az épületet lebontották, helyére újat építettek, a homlokzatot ugyan megtartották. A földszint ekkor kapta meg mai formáját. Itt működött sokáig a JNA Hadseregotthon. Jelenleg az épület funkcióját elvesztve fokozatosan pusztul.

szecesszio_szegedvaros_hu1_2.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

3. A Magyar Általános Hitelbank palotája

 

Az épület a kezdetekben bankpalota volt, 1905 és 1912 között épült. A tervet Hajós (Guttmann) Alfréd (1878-1955) készítette a geometrikus bécsi szecesszió stílusában az egykori Magyar Általános Hitelbank megbízásából. A helytörténeti jelentőségű műemlék egy kétemeletes saroképület, melynek alaprajza ovális, a sarok a hagyományostól eltérően nem szögletes, hanem lekerekített, a homlokzata szimmetrikus. A sarokíven keresztül a Köztársaság térről a Jovan Nedad cár térre jutunk ki.

heritage-su_org_rs_3.jpg

Kép: heritage-su.org.rs

A földszinten és a félemeleten alakították ki a pénzintézet irodáit. A többi szinten bérlakások voltak, feltehetően a bank alkalmazottai számára. Jelenleg üzletházként funkcionál, valamint lakások is találhatóak benne. Annak idején ez a hatalmas épülettömeg kitűnt a többi épület közül, és mintaként szolgált hasonló magasságú épületek létrehozásához. A hitelbank homlokzata visszafogottan díszített, néhány füzérdísz és négyszögletes mezők alkotják a szerény ornamentikát. A homlokzatot inkább az ablakok különféle elhelyezésével tagolta a tervező.

pinterest1.jpgKép: pinterest

szecesszio_szegedvaros_hu1_3.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

szecesszio_szegedvaros_hu2_2.jpg

Balra a hitelbank épülete. Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

 

4. Roznofszky József palotája

 

Ennek a palotának is a szabadkai építész, Macskovics Titusz (1851-1919) a tervezője, 1909-ben épült Roznofszky József vállalkozó megbízásából. A darmstadti szecesszió stílusában készült, Macskovics ezen művére a Vágó testvérek munkássága volt hatással, őket tekintette példaképnek. Például az ívelt zárt erkély is az ő hatásukat mutatja.

szecesszio_szegedvaros_hu1_4.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

A Strossmayer utca 22. számú épület az egyedüli kétszintes szecessziós ház az utcában. Itt is megfigyelhetőek a letisztult geometrikus formák. A hullámzó, ívelt pártázat és a függőleges virágfüzérek a mozgalmasság érzetét keltik. Az U alakú épület földszintjén itt is üzletek kaptak helyet, emeletenként pedig két-két négyszobás lakást alakítottak ki.

szecesszio_szegedvaros_hu_9.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

5. Sztojkovics Dusán palotája

 

Ez a szépen felújított palota a Köztársaság tér 10. szám alatt található. Az épület valójában 1799-ben már állt, az eredeti tervezőt itt sem ismerjük, csak a tulajdonosa ismert, aki Vitmeszer Mátyás volt. Szecessziós külsejét Koczka Géza helyi építész munkájának köszönheti, Sztojkovics Dusán szabadkai kereskedő kérte fel az átalakításra, akinek 1895-től állt tulajdonában az épület. Koczka alapvetően a neoreneszánsz stílusirányzatot követte, de ezt az épületet 1907-ben a bécsi szecesszió stílusjegyeihez igazította.

szecesszio_szegedvaros_hu_10.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

szecesszio_szegedvaros_hu1_6.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

A homlokzat tetszetős, gazdagon díszített. A saroképület zárt erkélyét egy szépen kidolgozott kagyló formájú elem tartja. 2012-es átalakítása óta új funkciót kapott, lakópalota helyett vendéglőként működik. Az eredeti szecessziós elemeket meghagyták, viszont kicsit elüt a kovácsoltvas előtető a bejárat felett, ami a felújításkor készült el.
gradsubotica_1.jpg

Kép: GradSubotica

caffe-hausbrandt-1.jpg

Kép: GradSubotica

caffe-hausbrandt.jpg

Kép: GradSubotica

 

6. Városi Bérpalota

 

A Banislav Nušic utca 2. sz. alatt található városi bérpalota szintén a bécsi szecesszió kézjegyét viseli magán. Az akkor modernnek számító épületet Vadász Pál tervezte a város megbízásából. A cél az volt, hogy a város tehetőseinek bérlakásokat biztosítsanak.

pinterest_4.jpg

Kép: Pinterest

 A földszinten szokás szerint üzletek voltak. Az épületet díszítő geometrikus formák egyszerűséget, nyugalmat sugároznak. A saroktorony alatt arany hátterű emberalakokat figyelhetünk meg. A stilizált madáralakokat ábrázoló mozaikok igényesen díszítik az erkély alatti részeket, a bejárat felett pedig fém álarcok találhatók. A földszinten cukrászda üzemel, mely szintén a boldog békeidők hangulatát árasztja. 

pinterest2.jpg

Kép: Pinterest

Az igazat megvallva a palotára ráférne egy felújítás, első pillantásra kissé lelakottnak tűnik, és a szépségei nem szembetűnőek. A homlokzat össze van firkálva, a falak beszürkültek (bár a régi képeslapok tanúsága szerint sem volt élénk színű az épület), az ablakokról pattogzik a festék, a sarokkupola is elvesztette eredeti zöld színét. Nem mellesleg a város központi helyén található, így mindenképp indokolt egy renoválás.

szecesszio_szegedvaros_hu1_7.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

szecesszio_szegedvaros_hu2_6.jpg

Jobbra a városi bérpalota. Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

 

7. Zsidó hitközség épülete

 

Az épület 1904-ben épült a szecesszió magyaros változatában. Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek alkotása a helyi zsidó hitközség megbízásából. Mai napig a hitközség tulajdonában van, és eredeti funkcióját is megtartotta. Ez az épület a zsinagóga után két évvel készült el, melynek díszei köszönnek itt vissza sokkal visszafogottabb, kimértebb formában. A homlokzat szinte díszítetlen. A két világháború között imatermet alakítottak ki benne. A második világháború után pedig mai napig itt működik az úgynevezett "kis zsinagóga".

szecesszio_szegedvaros_hu_13.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

szecesszio_szegedvaros_hu1_8.jpg

Kép: szecesszio.szegedvaros.hu

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess az Instagramon is!

 

További cikkek a szecessziós építészetről:

A magyar szecesszió határon túli gyöngyszemei - Szabadka

A Cifrapalotától a legnagyobb Kossuth-gyűjteményig

A legszebb vidéki szecessziós épületeink - 1. rész

 

Források: 

szecesszio.szegedvaros.hu
Secesija u Subotici i Segedinu brosura HU
heritage-su.org.rs 
gradsubotica.co.rs

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr514056380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.21. 01:50:31

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.21. 08:01:44

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/
süti beállítások módosítása