Munkába menet minden nap elhaladok a soproni Szent Mihály templom mellett. Templom ide vagy oda, őszintén szólva a hideg kiráz az egész épülettől. Nem éppen olyan a hangulata, amivel engem közelebb lehetne vinni Istenhez.
A középkori hagyományok szerint a templom egy temető területén épült, így az akkori városfalon kívülre került. Sopron legrégebbi plébániatemploma, igazi középkori hangulatot áraszt. Építészettörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű, viszont itt időzve el tudom képzelni, hogy miért rettegett a középkor embere attól, hogy elkárhozik.
A templom első változata a 13. században épült román stílusban, első említése 1278-ra tehető. A 15. században gótikus stílusúvá alakították át, majd a 19. században neogótikussá. A területen a 13. század óta temetkeztek, a templom udvarában található a Régi Szent Mihály Temető, melyet 1818-ban fallal vettek körül.
A templom tornya félelmetesen mered az ég felé. Az épület legalsó része a középkorból származik, viszont bélletes kőkapuja neogótikus, 19. századi. Innen már látszanak a vízköpők is, ahogyan minden irányból szemmel tartják a várost.
A vaskapun szerepel az 1866-os évszám. Ez minden bizonnyal a neogótikus átépítés idejéből származhat, melyhez az 1860-as években kezdtek hozzá.
Az előtérben egy régi, mintás faajtót találunk. A legalsó minta mintha egy angyal körvonalát ábrázolná.
Csupán a templom előterébe tudtam bemenni, ott egy üvegfalon és rácson keresztül sikerült fényképet készíteni a belsőről, emiatt láthatóak a képen visszatükröződések. Gyönyörűek a csúcsívek, árkádok, hatalmas oszlopok támasztják meg őket, viszont a hangulata számomra félelmetes.
A templom oldalán is található neogótikus bélletes kapu.
A Szent Mihály templom mellett áll a Szent Jakab kápolna, melynek bejáratán látható dombormű rendkívül értékes, a 13. századból származik, és ritkaságnak számító sárkányok és életfa szerepel rajta. A két sárkány egymással szemben áll, csak mellső lábaik vannak, testük vége pedig valamiféle vízi lényre hasonlít.
A Szent Jakab kápolna a sírkert felől nézve.
És akkor a beharangozott vízköpők a torony tetején. Mindegyikük valamilyen élőlényt ábrázol, ezen az oldalon madár - talán sas - és kutya alakúak.
Nem tudtam megállapítani, ez a vízköpő pontosan mit ábrázolhat, mindenesetre valamilyen torz emberi fejnek tűnik.
Ugyanaz egy másik szögből. Így sem jövök rá, olyan, mint régen a színészek álarcai.
A sas formájú kicsit közelebbről.
Szemléljük meg a kutyát is közelebbről, talán ő a legbarátságosabb kinézetű.
Ezt sem tudom, mi lehet, talán egy mitológiai lény. Olyan, mint egy ugrani készülő kobold.
Emberalak is szerepel a vízköpők sorában.
Ő pedig egy sárkány erős karmokkal.
Ő is ember, de vajon miért van ilyen hatalmas álla?
Ez a kos pedig igencsak férfiasra sikerült.
A második világháború során a templom temetőjét bombatalálat érte, és rengeteg ősi sír elpusztult. A megmaradt sírköveket a kerítés mellett helyezték el sorban. A legtöbbről már lekopott a felirat. Vajon a maradványokkal mi lett?
Ez a nagyon szépen faragott sírkő kissé meg van rongálódva, évszámot nem látni rajta.
Tetszik ennek a régi sírkőnek a díszítése: koszorú, növényi motívumok, gótikus formák mérművel.
Ez is egy igényes sírkő növényi díszekkel, a tulajdonosa Johann, a családnevét nem tudtam leolvasni.
Az egyik sírkövön látható a család címere is.
A Jelenések könyvében szereplő harsonák motívuma több régi síron is megfigyelhető, az újabbakon már nem látni ilyet.
Némelyik sírt koponyával teszik még hátborzongatóbbá. Igen, a halál nem kellemes téma, de nem biztos, hogy szükséges ezt fokozni.
A feliratok itt is teljesen lekoptak.
Egy 1768-as családi sír.
Hamarosan folytatom a bejegyzést további régi, érdekes síremlékekkel.
Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess a Facebookon.
