Római kori emlékeink - Villa Romana Baláca
2018. október 04. írta: KMJudit

Római kori emlékeink - Villa Romana Baláca

A magyarországi római kori emlékeket összefoglaló sorozat következő részében Scarbantia után a Balaton-felvidékre utazunk, a Nemesvámos melletti Balácapusztára. Itt egy hatalmas területű villagazdaság nyomaira bukkantak a régészek a XX. század elején, melynek a Villa Romana Baláca nevet adták. Lássuk közelebbről, milyen is volt az ókorban ez a kiterjedt birtok!

 

 

a_villa_romana_balaca_legi_felvetelen_wikipedia.jpg

A Villa Romana Baláca felülnézetből. Kép: Wikipedia

 

Pannonia provincia a Római Birodalom határtartománya volt, de Baláca területe már elég távol volt a Duna mentén kiépített limestől, azaz az erődített határvonaltól, így lakói viszonylagos nyugalomban és békében élhettek az I. és III. század között. Ez a béke kedvezett az itt folyó gazdasági tevékenységeknek.

A határvédelem érdekében nagyszámú katonai erő állomásozott a provinciában. A katonákat a birodalom különböző részeiből vezényelték ide, így magukkal hozták szokásaikat, melyek keveredtek a zömmel kelta helyi kultúrával. A leszerelt veteránok földet (veteránparcellákat) kaptak, ahol letelepedtek, és villagazdaságokat hoztak létre. A Dunántúlon félezer ilyen gazdaságról tudnak a történészek. 

 

wikimed_commons.jpg

A villagazdaság lakóházának makettje. Kép: Wikimedia Commons

 

A balácapusztai villagazdaság egy központi részből (pars urbana) állt, mely lakóházat, fürdőt, zárt udvarokat, díszkerteket foglalt magába, és az azt körülvevő gazdaságból (pars rustica). A központi rész kb. 9 hektárnyi területet ölelt fel, a lakóház pedig 2400 m² alapterületű volt, a kor minden kényelmével felszerelve. Gyakran kerítés választotta el ezt a részt a gazdasági résztől, ahol a megművelt földeken kívül műhelyek, magtárak, istállók és egyéb épületek álltak.

 

wikimedia_commons_6.jpg

A villa belső udvara. Kép: Wikimedia Commons

A leletek között előkerült egy edénytöredék, melyen a következő felirat szerepel: Cep(h)alo, a legio II adiutrix katonája. Ebből ki lehetett deríteni, hogy a gazdaság egyik lakójának a légióját Britanniából vezényelték át Pannoniába. A források arról tanúskodnak, hogy i. sz. 89-ben Aquincumban táboroztak, nem sokkal ezután történhetett a leszerelés Pannonia területén. A gazdaságban négy generációnyi síremléket találtak, de nem tudni, hogy öröklés folytán szállt tovább a tulajdon vagy teljesen más családok éltek a villában.

Az építéshez használt mészkövet és dolomitot a környékről szállították ide. A lakóház falait durva habarccsal vakolták be, a tetőt cseréppel fedték be. A bejárat (vestibulum) a keleti oldalon volt, egy oszlopos folyosón vezetett az út a belső udvarba (peristylium), a folyosóból nyíltak a különböző helyiségek.

A házban nem volt sok bútor, ebben a tekintetben egyszerűségre törekedtek, így a falfestmények kiválóan érvényesültek. Egyes helyiségek, például a fogadótermek, padlója gyönyörű mozaikkal volt kirakva. A többi teremben terazzo padlót készítettek, aminek a lényege, hogy összekevert mészkő, murva és apróra tört téglatörmelék elegyét lerakták, felületét száradás után felcsiszolták, aminek eredményeképpen vörös és fehér pöttyös rózsaszín márvány hatását érték el. Télen padlófűtéssel, főleg a déli oldalon, illetve üreges falfűtéssel melegítették a lakótereket.

 

wikim_commons_2.jpg

 Falfestmény részlete. Kép: Wikimedia Commons

 

 

wikipedia_10.jpg

Az egyik csodálatos balácai mozaikpadló. Kép: Wikipedia

wikimedia_commons1_1.jpg

Rekonstruált mozaikpadló, a geometriai formák akár modern műnek is beillenének. Kép: Wikimedia Commons

 

A III. század közepén tragikus események szemtanúja volt a villa: barbár támadás áldozata lett, amit bizonyítanak az égési rétegek. Ez a betörés komoly károkat okozott, a lakókat vagy lemészárolták vagy elmenekültek. Az egyik helyiség fűtőcsatornájában a régészek egy zacskó ezüst- és bronzpénzt (összesen 86 darabot) találtak elrejtve, amiért a gazdája már soha nem tért vissza. 

 

funiq_hu1.jpg

Kép: funiq.hu

 

funiq_hu2.jpg

Kép: funiq.hu

 

A támadás után még újjáépítették a gazdaságot, ám a IV. század végére a villa teljesen elnéptelenedett. Időnként a barbár népek ideiglenes szállásként használták, erre utalnak a mozaikpadlókon a tűzrakás jelei. Abból, ahogyan az épülettel bántak, nyilvánvaló volt, hogy nem becsülték sokra.

Napjainkban a Villa Romana Baláca hatalmas területen fogadja a Pannonia római kultúrája iránt érdeklődőket, és folyamatosan bővítik a látnivalókat. Tervezem is, hogy a következő hónapokban ellátogatok oda, mindenképp jövök egy új, saját képet tartalmazó bejegyzéssel, ez a poszt pedig szolgáljon egyelőre kedvcsinálóul.

 

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr9314279555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2018.10.05. 17:34:08

"Kiállítás a talált leletekből és az egyik csodálatos mozaikpadló"
Ez a Nemzeti Múzeum római kiállítása. Gondolom csak a mozaik van innen.

_Epikurosz_ 2018.10.07. 18:42:42

@MolnarErik: Igen, a nagy mozaikot felvitték a Nemzeti Múzeumba, de a leletek nagy többsége - egy kisebb mozaikkal együtt, ha jól emlékszem - Balácán maradt.
süti beállítások módosítása