Elpusztult, lebontották - Örökre eltűnt budapesti épületek - 2. rész
2018. október 27. írta: KMJudit

Elpusztult, lebontották - Örökre eltűnt budapesti épületek - 2. rész

Három további fővárosi épületet gyűjtöttem össze (a teljesség igénye nélkül), melyeket már nem tudunk személyesen felkeresni. Ezek a nagyszerű épületek vagy a második világháborúban pusztultak el, vagy valamilyen más oknál fogva bontották le őket. Az előző részben szereplő öt épület megtekintéséhez kattints ide.

A Redoute

 

A legendás Redoute a reformkori Pest egyik jelképe, mesés bálokat, koncerteket, nemes urakat és hölgyeket látott épület. 1802-ben merült fel először egy pesti vigadó építésének igénye, de anyagi okok miatt ez még néhány évtizedig váratott magára, majd 1829 és 1833 között készült el a Pollack Mihály tervezte klasszicista mulatóépület. Falai között olyan nevek léptek fel mint Johann Strauss, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Az 1848-49-es szabadságharc alatt kiemelt szerepe volt, többek között Kossuth Lajos mondott itt beszédet. A szabadságharc budai ostromakor a várat védő Hentzi tábornok megfélemlítésül és megtorlásból szétlövette a Duna partján álló pesti paloták sorát, amikor a Redoute is leégett.

a_pesti_redout_epulete.jpg

Kép: Wikipedia

A Haas-palota

 

A jelenlegi Vörösmarty téren (akkor Gizella tér) volt fellelhető a Haas Fülöp és Fiai szőnyegkereskedő cég tulajdonosának impozáns magánépülete, melyet Linzbauer István tervezett, és amely 1873 nyarára el is készült. Az üzlet az első emeletig volt berendezve, a többi szinten lakások voltak. A második világháborúban bombatalálatot kapott, és olyan súlyosan megrongálódott, hogy le kellett bontani, bár a romjai egészen 1959-ig álltak. 

vorosmarty_gizella_ter_a_deak_ferenc_utca_felol_nezve_szemben_a_haas-palota_es_tole_jobbra_a_szalloda_a_magyar_kiralyhoz_1894_korul_klosz_gyorgy.jpg

Kép: Vörösmarty (Gizella) tér a Deák Ferenc utca felől nézve. Szemben a Haas-palota és tőle jobbra a Szálloda a Magyar királyhoz 1894 körül. Fortepan / Klösz György

Az Osztálysorsjáték palotája

 

A mai Március 15. téren elhelyezkedő eklektikus palotát Kőrössy Albert Kálmán és Sebestyén Artúr tervezte. A házban székelt az 1897-ben létrehozott osztálylottót szervező részvénytársaság, a belső udvarban működött Medgyaszay Vilma színháza, valamint az emeleteken bérlakások is helyet kaptak. Ma a helyén részben az Erzsébet híd pesti lehajtója található. A második világháborúnak esett áldozatul ez az épület is, kiégett, a romjait az Erzsébet híd helyreállításakor eltakarították.

egykor_hu_13.jpg

 Kép: egykor.hu

Források: Wikipedia, Fortepan, egykor.hu

Folyt. köv. további elpusztult épületekkel.

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr4814324779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.29. 04:09:30

Mekkora vagyonok lehettek már akkor is, hogy egy szőnyegkereskedő cég ekkora palotát építhetett...
:-ooo
És vajon manapság mi volna ezekkel az épületekkel, ha jelenleg is állnának?Valszeg golyónyomos, salétromos falú rothadó torzók volnának, aminek senki sem akarna gazdája lenni, és elbontani is egy v@lag pénz volna...
Szomorú, pedig q szép épületek voltak...:-(
süti beállítások módosítása