" />
Magyar pályaudvarok régen és most
2020. január 04. írta: KMJudit

Magyar pályaudvarok régen és most

Vasútállomásaink az évtizedek folyamán elkerülhetetlenül is változásokon mentek keresztül, a forgalom növekedésével sokukat bővítették, modernizálták, némelyikük épülete pedig teljesen kicserélődött. Nézzünk néhány példát.

 

Ha tetszik a videó, kérlek lájkold, és iratkozz fel a blog YouTube csatornájára, hogy ne maradj le semmiről!

 

Keleti pályaudvar

 

Magyarország legjelentősebb nemzetközi vasúti csomópontja, nevét a földrajzi fekvéséről és Erdéllyel illetve a Balkánnal való kapcsolatáról kapta. 1884-ben nyitották meg, felvételi épülete eklektikus stílusban épült Rochlitz Gyula tervei alapján. Az acélszerkezete Feketeházy János nevéhez fűződik. A pályaudvar létesítésére a megbízást a Magyar Királyi Államvasutak adta. 

A második világháborúban bombatámadás következtében súlyosan megsérült, de renoválták. Homlokzata 43 méter magas, a pénztárterem freskóit Lotz Károly és Than Mór festették. Műemléki védelmet élvez.

befunky-collage.jpg

Kép: balra - Fortepan / 1895 körül / Budapest Főváros Levéltára / Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.034; jobbra - Wikipedia / Thaler Tamás

Nyugati pályaudvar

 

Nevét a Keleti pályaudvarral ellentétben nem az elhelyezkedéséről kapta, hanem a megbízó vasúttársaságról 1891-ben. Az épület terveit az Eiffel építésziroda készítette, magát a pályaudvart 1877-ben nyitották meg. Előde a Pesti indóház, mely 1846-tól a Pest és Vác közti első magyar vasútvonal végállomása volt. A Nagykörút rendezési terveinek készítésekor útban volt, így lebontották, helyette felépült a Nyugati. 1977 és 1979 között jelentős felújításon esett át.

befunky-collage_1.jpg

Kép: balra - Fortepan / 1880-1887 között / Budapest Főváros Levéltára, Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.025; jobbra - Wikipedia / Natalia Semenova

 

Dombóvár vasútállomása

 

Az első vasútállomás 1872-ben nyílt meg a településen, a jelenlegi felvételi épület műemléki védettséget élvez.

befunky-collage_2.jpg

 Kép: fent - Fortepan / 1960, lent - Wikipedia / VT

 

A debreceni Nagyállomás

 

Pályaudvart először 1867-ben nyitottak a városban, a felvételi épület romantikus stílusban épült. A forgalom növekedésével nem tudott lépést tartani, ezért új indóházra volt szükség, melyet Pfaff Ferenc, a MÁV főépítésze tervezett. A második világháborúban egy bombázás során súlyosan megsérült, még állt egy ideig, de felújítani már nem szándékozott a város. Új állomásépületet húztak fel közvetlenül a régi előtt, majd azt lebontották. Tervezője Kelemen László, a kupola Sajó István nevéhez fűződik.

 

befunky-collage_3.jpg

  Kép: fent - Fortepan / 1960, lent - Wikipedia / VT

A debreceni Nagyállomásról itt olvashatsz.

Győri vasútállomás

 

1855 óta van vasútállomás Győrben. Az eredeti indóházat Pfaff Ferenc tervezésében 1894-ben kibővítették, a megbízó az ÁVT volt. A második világháborúban ez is megsérült egy légitámadásban, 1944 áprilisában lebontották. Az új állomás szocreál stílusban épült újjá, tervezői Dianóczky János és Éhn József (UVATERV), a kapcsolódó posta Vas Dénes műve.

befunky-collage_4.jpg

  Kép: balra - Fortepan / 1958 / UVATERV, jobbra - Wikimedia Commons

 

Kapcsolódó: Győr barokk óvárosa

Hatvani vasútállomás

 

A településre 1867-ben jutott el a vasút. A régi indóház 1944-ben egy bombázásban elpusztult, a jelenlegi épületet 1956-ban adták át.

befunky-collage_5.jpg

   Kép: balra - Fortepan / 1956 / UVATERV, jobbra - Wikimedia Commons

 

Dunaújváros vasútállomása

 

A jelenlegi, szintén szocreál stílusú felvételi épületet 1951-ben adták át, tervezői Vass Dénes és Molnár Rudolf (KÖZÉPTERV).

befunky-collage_6.jpg

   Kép: jobbra - Fortepan / 1952 / UVATERV, balra - Wikimedia Commons / 2017

 

Pécsi vasútállomás

 

A pályaudvart 1898-ban nyitották meg, az eredeti indóház helyére épült Pfaff Ferenc tervezte épület ma is áll. Legutóbb 2015-ben újították fel.

 

befunky-collage_7.jpg

  Képek: Wikimedia Commons 

Kapcsolódó: Pécs érdekes épületei - 1. rész / 2. rész

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni a legújabb posztokról, kövess a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr7915368580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.01.04. 23:22:24

Jó kis poszt.
A debreceni régiért nagy kár, szép lehetett.Helyette az a krematórium elég durván néz ki.

gigabursch 2020.01.05. 09:13:19

Ez a szocreál mindig is undorító volt. Hogy lehet ilyenért lelkesedni?

juxx 2020.01.05. 09:50:29

Kár, hogy a győriből nem az 55 előttiről tett be képet a szerző. Kérdezem, hogy a Nyugati milyen vasútról kapta a nevét? Mert a Déli a Déli-vasútról. A Nyugatiból meg egyszerűen Ny felé mentek a vonatok. Trianon előtt a Nyugat Pozsonyon át Bécset jelentette, ahogy most is arra mennek a pozsonyi EuroCityk, csak ma már ez a belföldi utazás szempontjából nem nyugati.