Pécs török építészeti emlékei
2020. február 14. írta: KMJudit

Pécs török építészeti emlékei

A török hódoltság idejéről túl sok török építészeti emlékünk nem maradt fenn. Ami maradt, azok közül néhány egészen kiemelkedő épület és maradvány Pécsen található. A város 1543-ban jutott török kézre, uralmuk alatt dzsámik, fürdők, minaretek épültek, és még temetkeztek is itt. Ezek nagy része elpusztult a visszafoglaló háborúk és egyéb építkezések során. Ebben a bejegyzésben 4 jelentősebb török kori épületet veszünk most szemügyre.

1. Gázi Kászim pasa dzsámija

Pécs jelképe Európa legészakibb épen megmaradt dzsámija, emellett Magyarország legnagyobb török építészeti emléke. Jelenlegi hivatalos neve Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom. A helyén álló eredeti templom építésének kezdete bizonytalan, valószínűleg a 13. század első felében emelték. Gázi Kászim budai pasa az 1560-as években alakíttatta át dzsámivá, a templomot leromboltatta, a köveiből pedig felépíttette a török imádati helyet. 

A török kiűzését kísérő harcokat viszonylag épségben átvészelte, csupán a minaret sérült meg. A felszabadulás után a jezsuita rend vette birtokába, és katolikus templommá alakították vissza. A megsérült minaretet lebontották.

A dzsámiról, az évszázadok során történt átalakításokról többet megtudhatsz ebben a bejegyzésben.

 

p1090207_edited-min_1.jpg

 

 

2. Jakováli Hasszán pasa dzsámija 

Az évszázadok során közel sem esett át annyi átalakításon, mint a városközponti Gázi Kászim pasa dzsámija. Magyarországon szintén egyedülálló épület, hiszen csak itt maradt meg a minaret a dzsámival együtt. Ottjártunkkor sajnos felújítás miatt zárva volt.

A hozzá tartozó minaret, melybe a dzsámi belsejéből lehet bejutni, tizenkétszögű, a 22,5 méter magasan lévő körerkély magasságáig megmaradt az eredeti formájában. Az erkélytől felfelé eső részt a 19. században építették újjá. Evlija Cselebi, a török utazó, aki járt Pécsen is, 1663-ban beszámol az épületről, és tőle tudjuk, hogy Jakováli Hasszán pasa építtette a 16. század második felében.

A török kiűzése után a pécsi püspök kórházkápolnává alakíttotta. Barokk sisakot kapott, lebontották az előcsarnokot, a minaret pedig harangtoronyként funkcionált. A körerkély feletti részen nyitott harangláb helyezkedett el. Első restaurálása az 1960-as években történt, a belső tereit visszaállították az eredetire. 

 p1130776_edited.jpg

3. Memi pasa fürdője

 

A török időkből három fürdőről tudunk Pécsett, ezek egyikét Memi pasa építtette a 16. század harmadik negyedében. A szabadon álló maradványokat bárki megtekintheti a Ferences templom mellett. A fürdő mellett állhatott a pasa dzsámija és medreszéje is, melyeket a 18. században a ferencesek elbontottak.

A padló alatt futott a fűtésrendszer, mely melegítette a vizet és a helyiségeket. Az előcsarnokban kút, a falak mentén ülőpadok voltak. A kupolás részbe felülről hatszögű nyílásokon jutott be a fény. Maga a fürdő egészen az 1880-as évekig fennmaradt.

 p1090467_edited-min.jpg

 

4. Idrisz Baba türbéje 

 

Pécsen a törökök természetesen temetkeztek is, kiváló állapotban fennmaradt egyik síremlékük, Idrisz baba türbéje. A türbék rendszerint viszonylag kisebb méretű, kupolás, centrális építmények voltak. Idrisz baba síremléke szintén jelentős építészeti emlék, hiszen összesen két türbe maradt fenn Magyarországon, a másik Gül baba sírja Budapesten.

Idrisz baba egy szent életű, muszlim ember volt, azaz veli, aki valószínűleg a Balkánról jött, és híres gyógyító volt. Türbéje egy török temető területén állt, török sírok vették körül. A nyolcszögletű épület 1591-ben épült terméskőből. A bejárata a Mekkával ellentétes oldalon található. A kupolát eredetileg cserép vagy ólom borította, melyet később cseréltek le zsindelyre. A vakolatlan homlokzat őrzi az eredeti formáját. A török távozása után volt pestiskórház kápolnája és lőporraktár is. 1961-ben alakították vissza türbévé.

 

p1130788_edited-min.jpg

 

Ismerd meg jobban ezeket az érdekes, török kori épületeket! Ebben a videóban még több képet találsz róluk, és ha tetszett a videó, iratkozz fel a blog csatornájára, hogy ne maradj le a legújabb videókról. 


Ha pedig inkább olvasni szeretsz, kövess a Facebookon is, hogy értesülhess a legfrissebb posztokról!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr3215472314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása