A Szigligeti vár egykor és most
2020. november 24. írta: KMJudit

A Szigligeti vár egykor és most

A Szigligeti várat is elérte a várfelújítások szele, így idén ősszel már egy másmlyen várromot látogattunk meg, mint néhány évvel ezelőtt.

A legszembetűnőbb különbség az egyik torony és szárny újjáépítése volt. Néhány munkálat még hátra van, a belső terek, kiállítások még rendezés alatt vannak.

A képeken a vár állapotának három különböző fázisát láthatjátok:

1957:

 

1957_nemeth_tamas.jpg

 Kép: Fortepan / Németh Tamás

 

2017:

 

dscf2372_edited.jpg

 

2020 - az újjáépített részek:

 

p1180592-min.JPG

 

A csodás kilátás nem változott:

 

dscf2324.JPG

 

dscf2402.JPG

 

A Szigligeti vár története

 

A várról már a 13. század első feléből tudomást szerzünk. Majd IV. Béla a tatárjárás után ide is kővárat építtet, mely sokkal kisebb volt a mai romok alapterületénél, de az elkövetkezendő évszázadok során fokozatosan bővítették.

A 14. században a Móriczhidai családhoz került a vár, akik csaknem száz évig birtokolják. Ezalatt épült ki a mai belső vár. Több tulajdonosa is van az idők során, a 15. században például az Ujlakiak szerzik meg. Az ő idejükben a várhoz már 5 falu tartozott.

A 16. században II. Lajos király a Lengyel családnak adományozta, de I. Ferdinánd hűtlenség címén elkobozta, és Török Bálintnak adta, aki Martonfalvay Imre deákot tette meg várkaptánynak. Az ő kaptánysága alatt javításokat végeztek, kiegészíttette a külső várfalakat, a tetőzetet, építtetett egy új tornyot, bástyákat, pincéket és kutat ásatott.

A török gyakran megtámadta a várat, de Magyar Bálint várkapitány hősiesen ellenállt. A 17. század elején újra a Lengyel családhoz került, akik ismét megerősítették a várat. A török távozásával a vár hadászati jelentősége is csökkent. A század végén egy villámcsapás következtében a vár nagy része pedig leégett, ami megpecsételte a sorsát. Később a köveit elhordták a falu házainak építéséhez.

 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess az Instagramon, és iratkozz fel a YouTube csatornánkra további tartalmakért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr716296418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása