Badacsonyi villák és kúriák
2020. május 21. írta: KMJudit

Badacsonyi villák és kúriák

A Badacsony látványosságai közé tartoznak a hegy lankáin elhelyezkedő régi villák és kúriák, melyek hangulata visszaidézi a régi korokat. Némelyiküket szépen felújították, és a turizmus szolgálatába állították, némelyek pedig várnak a helyreállításra és a hasznosításra. A Kisfaludy út mentén több információs tábla is segít megismerni ezeknek a házaknak a rövid történetét, kik építették őket, és mi lett velük a második világháború után. Ezek közül ismerkedjetek meg 10 kúriával és villával a teljesség igénye nélkül, hiszen rajtuk kívül még számos villa várja a környéken, hogy felfedezzük.

 

1. Malatinszky-kúria


A 18. század második felében épült késő barokk stílusú kúria első ismert tulajdonosa Mihalovits Paulina volt, erről 1858-ból származik említés. 1860-tól már a Bogyay családé, Bogyay Lajos jelentős szőlő- és borgazdálkodást folytatott a birtokon. A 20. század első felében Malatinszky Ferenc huszárhadnagy a kúria ura, róla kapta közismert nevét. A kerítésen lévő emléktábla szerint 2018-ban újították fel, ennek megfelelően nagyon szép állapotban van.

 p1160493-min.JPG

p1160502-min.JPG

 

2. Esterházy-ház


A hatalmas Hercegház az 1800-as évek elején épült, ma már azért jócskán felújításra szorul. Az L alaprajzú, alápincézett épületben többféle munka is folyt, mint például szőlőaszalás, mustforralás, borkészítés és - tárolás, emellett istállók és lakások is helyet kaptak.

 p1160514-min.JPG

 

3. Szűcs-villa


A századfordulón épült emeletes villáról egy 1925-ből fennmaradt információ szerint akkor Szűcs Pálné volt a tulajdonos, később Szűcs Lóránd huszár ezredesé volt. A későbbiekben orosz rendfenntartó osztagokat szállásoltak el itt, majd vendéglátóhelyként működött.

 p1160442-min.JPG

 

4. Bertényi-villa


Sajnos ez a villa kívülről nem fest túl rózsásan, egykor bizonyára szebb napokat is látott. Az 1800-as évek utolsó negyedében építtette a Bertényi család. A második világháború után a Vörös Hadsereg használta huzamosabb ideig. A háborúban súlyosan megsérült, de helyreállították, az államosítás után a Volán üdülője volt. 

 

p1160460-min.JPG

 

p1160439-min.JPG

 

5. Berger-Kurcz-Brázay-villa


Ez is a századforduló környékén épült, egy 1925-ből származó információ szerint akkori tulajdonosa Berger Vilmos tapolcai borkereskedő, egyben a Badacsonyvidéki Szőlősgazdák Szövetkezetének egyik vezetője. Később a Kurcz családé lett, majd 1941-ben az iparmágnás országgyűlési képviselő Brázay Zoltán tulajdonába került. Felújították, érdekessége az ablakok íves szemöldökpárkánya, ami utal régi voltára.

 

p1160739-min.JPG

 

6. Bogyay-Szentkirályi-Esterházy-Zabó-villa

 

1858-ból származik az eredeti épület, melyet Bogyay Lajos építtetett, később a Szentkirályi család bővíti ki, ekkor nyeri el mai formáját. A romantikus historizáló villa 1925-ben már Szentkirályi Gyula tulajdona, később Esterházy Pál herceg vásárolja meg. 1932-ben a villa felét Zabó Jánosnak, a vincellérének adja használatra, innen ered másik neve, a Zabó-ház. Napjainkban már felújításra szorul.

p1160574-min.JPG

 

7. Elter-Ereth-villa


Tersánszky Lajos birtokán épült meg a villa, a homlokzaton szereplő évszám szerint 1901-ben Elter Lajos megbízásából, aki Ferenc József testőrkapitánya volt, és a nyugdíjas éveit itt tervezte eltölteni. Később egy Ereth nevű pécsi bőrgyáros vásárolta meg, majd 1936-ban átalakíttatta.

p1160734_edited-min.jpg

 

8. Hertelendy-Békássy-kúria


Ez a késő klasszicista stílusú kúria 1850 körül épült, az 1858-as kataszteri térkép szerint akkor Hertelendy Gábor volt a tulaj. Később szerezte meg a Békássy család. A második világháború után államosították, és a szőlészeti és borászati kutatóintézet lakásainak adott helyet. Ma étteremként működik, szépen fel van újítva, a képen a jobb felső sarokban látható.

p1160470_edited-min.jpg

 

9. Kisfaludy-ház

 

A Szegedy Róza-házzal szomszédos nádfedeles épületet története során többször is átalakították, 1806-ig a Bogyay családé volt, amikor Kisfaludy Sándor költő vette meg. Ő 1835-ben eladta Esterházy Pálnak. 1908-ban Kisfaludy-emlékszobát alakítottak ki benne, 1936-ban az Esterházyak borozót nyitottak itt, majd 1969 és 1972 között vendéglő céljára átalakították, ma is ezt a célt szolgálja.

 p1160464_edited-min.jpg

 

10. Szegedy Róza-ház

 

Badacsony leghíresebb házát 1795-96 körül építtette Szegedy Ignác királyi tanácsos késő barokk stílusban. A kúria lányának, Rózának és Kisfaludy Sándor költőnek a házasságáról nevezetes. Kisfaludy az 1795-ös badacsonyi szüreten ismerkedett meg és szeretett bele Rózába, majd 1800-ban házasodtak össze. A 19. század közepére a Himfy-költemények jóvoltából nemzeti zarádokhellyé vált, ma irodalmi múzeum. 

p1160640-min.JPG

p1160673-min.JPG

 

 

És ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen volt a Balaton 100 évvel ezelőtt, akkor kattints a videókra! :)

 

Ha tetszettek a videók, nyomj egy lájkot, és iratkozz fel a blog Youtube csatornájára, ahol extra tartalommal várlak benneteket!

Ha pedig szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, kövess az Instagramon!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr6915705408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marosila 2020.05.24. 15:33:17

- nepszava.hu/3032437_ungvary-rudolf-azok-a-szep-napok-badacsonyban
Római út 132

- litera.hu/file/slides/1/156135/fe_800_0_balatoninyaralo7.jpg
A Badacsonyi Lessner nyaraló lentről a veranda felé. A kis vízelvezető ároktól jobbra ma az aszfaltozott Panoráma út halad.
süti beállítások módosítása