A Halápi csárda egyre csak pusztul, pedig rendkívül magas kulturális értéket képvisel. Igaz, nem olyan híres, mint a Hortobágyi, mégis történelmét tekintve ugyanolyan jogosultsága van a védettségre és a megőrzésre.
A csárda 1778-ban épült (egyes források alapján már 1731-ben), nagyjából egy időben a legendás Hortobágyi és Kadarcsi csárdával népi klasszicista stílusban Köhler György tervei alapján.
Kép: https://erdospusztaihorg.wordpress.com/halapi-csarda-multja-es-jelene/
Kép: wwwa.hu
Már többször jártam ott, gyerekkoromban még működött, de ezen a hétvégén abból a célból látogattuk meg újra, hogy megörökítsük azt, ami még megmaradt. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Vámospércsi út mentén álló épület mennyire elhanyagolt. Masszív, erős falai szilárdan állnak, a plafon egy-két helyen ugyan beszakadt, de még nincs menthetetlen állapotban. Egészen nagy alapterületű, több helyiségből áll, a tágas egykori fogadó pedig még üresen is felismerhető.
Sokkal ramatyabb épületeket sikerült már szépen, autentikusan felújítani, így ha még időben lépnek az illetékesek, mindenképp menthető. Nem kellene megvárni, míg teljesen lepusztul. Minden berendezést eltávolítottak már, néhány évvel ezelőtti képeken még látni a kinti padokat, azok mára már sehol, talán valaki elhordta őket tüzelőnek. A gaz és a gyorsan növő akác teljesen körbevette a csárdát, sajnos a homlokzati festett díszt is félig eltakarva.
A Halápi csárdát a régen forgalmas sóút és marhahajtó út mentén építették, mely Szatmárnémetit és Pestet kötötte össze. A területen akár 1500 marhát is tudtak állomásoztatni a betérők néhány napon keresztül. Fénykorában nyüzsgő élet folyt itt, a legenda szerint Petőfi és Kazinczy is megfordult itt. Állítólag Rózsa Sándor pedig a fokosát beverte a gerendába mielőtt leült inni.
Nem volt ritka a betyárok megjelenése, a pincéből a föld alatt két menekülő alagutat is kialakítottak számukra. Az egyik 50 méter hosszú, és az erdőbe vezetett, a másik 150 méter hosszú, a szomszédos tehenészetben vitt fel a felszínre. A pincében az alagút bejárata be van falazva, szerintem egy feltárást megérne. Izgalmas projekt lenne.
El tudnék képzelni egy csárdamúzeumot föld alatti bemutató részekkel, szerintem izgalmas lenne. Közlekedést tekintve szintén jól megközelíthető, főút mentén, buszmegálló mellett, a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet területén áll, túrautak sokasága a környéken, közel a Zsuzsi vonat végállomása is, a buszmegálló is pont ott van. Akár látogatóközpont is lehetne belőle.
Egy tévhit szerint ebben a csárdában fogták el mulatozás közben az utolsó nagy hírhedt betyárt, Savanyú Jóskát 1907-ben, de ez valójában a Zalahalápi csárdában történt, az ország másik felén. Talán a Haláp név felel a tévedésért.
Eredetileg nádfedeles csárda volt, de egyszer leégett, újjáépítésekor kapott cseréptetőt. A tipikus boltíves tornác némelyik boltíve jól láthatóan be lett falazva.
A csárdát a 20. század közepén államosították, a helyi TSZ kezelte. Nyílt benne bolt, takarmánybolt, tejcsarnok az épület végében és fogadó. A tejcsarnokból napi szinten szállították a tejet Debrecenbe. Még ebben az időszakban is sok látogató fordult meg itt, TSZ dolgozók, környékbeliek, utazók, igazi kereskedelmi központ volt.
A rendszerváltáskor aprópénzért magántulajdonba került, Nagyné Fodor Jolán működtette a fogadót és a tejcsarnokot, a bolt és a takarmánybolt bezárt. Hamarosan a tejcsarnok is tönkrement. A fogadó még egy kis ideig működött, bár gyér forgalommal. A tulajdonosnő végül bezárta az egészet és meghirdette.
A jelenlegi tulajdonos felújítással kapcsolatos tervei elkészültek, de anyagi problémák miatt késik. Nem mondott le a megvalósításról, korhűen szeretné renováltatni, és csárdaként üzemeltetni. Elképzeléseik szerint 1-2 éven belül elkezdik a munkálatokat. A környező kéthektáros területen pedig pihenőparkot és lombkorona-ösvényt szeretnének létrehozni.
A szomszédos Haláp település eredetileg Árpád-kori templommal rendelkező falu volt, 1360 körül a Debreceni nevű család volt a tulajdonosa. A török hódítás során a falu elnéptelenedett. Debrecen 1854-ben megvásárolta a települést.
A régi Vámospércsi út egyébként nem is lehetett ám veszélytelen, főleg zavaros történelmi időszakokban. Ez az 1919. január 9-i halotti anyakönyvi kivonati bejegyzés szörnyű gyilkosságról számol be. Se a gyilkos, se az áldozat kiléte nem derült ki:
A debreceni VIII. számú csendőrkerület örs parancsnoksága a 19/1919 sz. a. bejelentette, hogy a vámospércsi utfélen egy szántóföldön folyó hó 5 én délután 6 órakor egy 55 év körüli napszámos öltözetű ismeretlen férfi hulla találtatott. Az illető nyomozás szerint gyilkosságnak esett áldozatul amenyiben az arca fejszével vagdaltatott össze; koponya és agyroncsolást is szenvedett. Kiléte a nyomozás során megállapítható nem volt.
Örökségünk elengedhetetlen részei a csárdák, főleg az ilyen ősi, legrégebbi, legendás épületek, mint a halápi, ahol betyárok, pásztorok, gulyások, utazók, kereskedők fordultak meg. Nem kellene hagyni veszni ezt a ritka értéket.
Ha tetszett a videó, nyomj egy lájkot, és iratkozz fel a blog YouTube csatornájára!
Ha szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, kövess az Instagramon!
Kapcsolódó:
Enyészet és városrendezés Debrecenben
Rejtélyes villa Debrecen belvárosában
Így nézett ki Debrecen 100 éve
Debrecen régi Nagyállomása
Ha tetszett a bejegyzés, kövess a Facebookon és a YouTube-on!
Források:
halotti anyakönyv: familysearch.org
https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/korhuen-mentik-meg-az-odon-halapi-fogadot-3398918/
https://erdospusztaihorg.wordpress.com/halapi-csarda-multja-es-jelene/
Képek:
Múltidéző Építészet